Küldetésnyilatkozat Tanácsadó központ Információs Központ Szolgáltató Központ Rendezvényszervezés Szándékaink támogatói Elérhetőségek
 
 

Küldetésnyilatkozat

 

Az AGES QUOD AGIS Szolgáltató és Információs Központ Közhasznú Nonprofit Kft., (továbbiakban Kft.) azzal a céllal jött létre, hogy a hallgatói élet területein a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (továbbiakban SZTE JGYPK) közel 6600 diákja számára kedvező áron, ugyanakkor magas színvonalon szolgáltatásokat nyújtson, és keresi a lehetőséget arra, hogy újabb és újabb nonprofit tevékenységek működtetésével segíthessen a hallgatóknak.
Továbbá a Kft. tevékenységeivel hozzájárulni kíván az SZTE JGYPK által nyújtott szolgáltatási kínálat bővítéséhez, ezzel az intézmény versenyképességének javításához. A Kft. egyéb tevékenységeiből befolyó bevételeit még kedvezőbb árú, és magasabb minőségi színvonalú szolgáltatások elérése érdekéhen visszaforgatja, illetve a hallgatóknak ingyenes szolgáltatást nyújtó közhasznú tevékenységeinek fejlesztésébe fekteti.
A Kft. hozzá kíván járulni, hogy az intézményben tanuló diákok a tanulmányaik mellett magas színvonalú szolgáltatásokat vehessenek igénybe, valamint az intézményből kikerülő végzős hallgatók pályakezdése minél könnyebb legyen, ugyanakkor ne veszítsék el a kapcsolatot Alma Materükkel. A szolgáltatások működtetése nagyban elősegíti az intézmény hírnevének öregbítését, kommunikációjának hatékonyságát és a hallgatók szociális helyzetének, közérzetének javítását.

Az AGES QUOD AGIS Szolgáltató és Információs Központ Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységei: az SZTE JGYPK hallgatóinak nyújtott magas színvonalú diákszolgáltatások működési kereteinek biztosítása, melyek a következők:

A) Tanácsadó Központ
- Albérletközvetítő Szolgálat,
- Tanulmányi Tanácsadó Szolgálat,
- Pszichológiai és Életviteli Tanácsadó Szolgálat,
- Jogi Tanácsadó Szolgálat,
- Karrier Tanácsadó Szolgálat,
- Elektronikus Tanári Állásbörze működtetése, szervezése.
- SZTE JGYPK Állás- és Szakmai Gyakorlatok Börzéje megrendezése.

B) Információs Központ
- JUGYUS Kisokos,
- Évkönyv,
- JUGYU Kelepelő,
- Portrékötetek szerkesztése és kiadása.

C) Szolgáltató Központ
- A Hallgatói Bolt,
- A Tamási Áron Klub,
- A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szabadidőközpont Kávézó, JUGYU Klub üzemeltetése.
- Az SZTE JGYPK Diplomások Köre, valamint az öregdiák-mozgalom megszervezése és működtetése.


SZTE JGYPK Diplomások Köre
SZTE JGYPK Tanári Állásbörze
AGES QUOD AGIS Nonprofit Kft. szakmai gyakorlat
AGES QUOD AGIS Hallgatók Pályakövető Kérdőíve
JugyuKlub Szavazás
  Webmester